Az ásvány karkötők stílust és gyógyhatást kölcsönöznek viselőjének

Sok nő szereti magát stílusosan feldíszíteni, de nem csak szűk családi körben vagy nagyobb tömegek előtt, hanem otthoni egyedüllétük során is. Ilyenkor általában olyan ékszereket viselnek, amik nem kimondottan hivalkodóak, feltűnőek vagy társadalmi hovatartozást fejeznek ki. Az ásvány karkötők tökéletesen megfelelnek a fent említett igényeknek és elvárásoknak, mert nem hivalkodóak, mégis képesek kiegészíteni egy stílusos ruhát, attól függően milyen színösszetételű …

Tovább

20 kép, ami bizonyítja, hogy a részeg ember egyszerre zseni és idióta is egyben

A részegséggel (sok más egyéb mellett) az a legnagyobb baj, hogy ilyenkor az ember még a leghülyébb ötleteket is oltári terveknek képzeli, kellő magabiztosság révén pedig rendszerint bele is vág azokba. Hogy aztán ez jó döntés volt-e vagy sem, az általában csak másnap, tiszta fejjel végiggondolva szokott kiderülni, de ahogy a most következő részeg emberek kunsztjai is mutatják: ritkán sülnek …

Tovább

16 ember, aki tudja, mit jelent az igazi gondoskodás

Mi emberek sokszor nem is gondolnánk, hogy milyen nagy erejük van a kimondott szavaknak és a mások felé irányuló legapróbb kedvességeknek. Ami nekünk sokszor csak egy elenyésző mozdulat, az lehet, hogy másoknak akár az egész napját bearanyozza épp úgy, ahogy az az alábbi emberekkel is történt, akik szívmelengető történeteiket az internetes társadalommal is megosztották… 1. ,,Szemmel láthatóan hulla fáradt volt, …

Tovább

14 meghökkentő társadalmi célú hirdetés, amitől a hideg futkos a hátunkon

Bár a társadalmi célú hirdetések folyamatosan igyekeznek felhívni a figyelmet napjaink legégetőbb problémáira, mégis ritkán kapnak akkora reflektorfényt, amekkorát érdemelnének. Pedig a természetvédelmi szervezetek a legnagyobb reklámügynökségekkel közösen folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél látványosabb és minél meghökkentőbb hirdetésekkel hívják fel az emberek figyelmét napjaink problémáira. A beléjük feccölt munka pedig rendesen meg is látszik rajtuk, ahogy azt a most következő …

Tovább

21 dolog, amelyhez hasonlót még biztosan nem láttál korábban

Néhány évvel ezelőtt még az embernek nem nagyon volt választása, egyszerűen neki kellett vágnia a nagyvilágnak, ha új és izgalmas ingerekre vágyott. Ma már – noha ez az opció még mindig él – nem feltétlenül kell elhagynunk még a kedvenc fotelünket sem, hiszen az internetre fellépve számos elképesztő dologgal találkozhatunk, melyek többségével valószínűleg sosem lett volna szerencsénk személyesen is találkozni. …

Tovább

20 váratlan fordulatokkal teli Twitter-bejegyzés, amitől sírásig fogod magad nevetni

Akárki-akármit mond, a legjobb vicceket mindig az élet írja. Azon belül is természetesen a váratlan, megjósolhatatlan helyzetek, hiszen kizárólag ezek olyan abszurdak, hogy hangos nevetésben törjön ki tőlük az ember. Az alábbiakban 20 ilyen pillanatot gyűjtöttünk egy kalap alá, melyek többségét a Twitter legnagyobb nevettetőinek köszönhetjük. Dőljetek hátra, és engedjétek, hogy pár perc leforgása alatt jobban megnevettessenek, mint bármelyik stand-up …

Tovább

23 kép, ami bizonyítja, hogy az idő vasfoga egy könyörtelen pusztító

Bár legtöbbször fel sem tűnik, az idő vasfoga bizony folyamatosan dolgozik, rongál, amortizál. Időnként azonban illik megállni kicsit és körülnézni, hogy miként is változtatta meg a környezetünket az elkerülhetetlen amortizáció. Ebben lesz most segítségünkre az alábbi 23 fotó, melyek remekül szemléltetik, hogy mennyire könyörtelen dolog is az idő múlása. 1. Egy Buddhista lábnyoma a padlón, aki 20 éve pontosan ugyanabban …

Tovább

13 önmagáért beszélő fotó amely tökéletesen érzékelteti, hogyan változik meg az életed, miután kisbabád születik

A gyermekáldásnál nagyobb csoda aligha létezik az életben. És amekkora örömet okoz az újdonsült szülőknek, pontosan ugyanolyan szinten rúgja fel az életüket, és forgatja fel fenekestül a mindennapjaikat az új jövevény érkezése. A felnőtté válás utolsó lépcsőfoka ez: átalakulnak a legapróbb mindennapi tevékenységek, egészen más lesz a fontossági sorrend mint azelőtt, és az egész életszemléletünk megváltozik. És persze az ember …

Tovább

17 makacs háztulajdonos, aki nem volt hajlandó elköltözni, a következményekkel viszont senki sem számolt

Vannak önfejű emberek, akik annyira csökönyösek, hogy semmi áron nem hajlandóak elveikből engedni. Szó sem lehet arról, hogy jól bevett szokásaikon változtassanak, az újításokat élből elvetik. Az ilyen embereket hiába próbálod győzködni, úgysem fognak más terméket/máshol vásárolni, változtatni a jól megszokott napirendjükön. Az ilyen embereket aztán hiába próbálják az építőipari cégek meggyőzni, hogy egy beruházás miatt el kell hagyniuk lakhelyüket, …

Tovább

Videó és zene letöltés Youtuberól

Ha az oldalon megtetszett valamelyik videó és többször is megakarod nézni offline, hogy ne fogyjon az adatkereted, akkor nincs más dolgod, mint keresni egy Youtube letöltő oldalt és a videó linkjének kimásolásával és beillesztésével letölteni a videót. Az adott letöltő oldal nem csak az oldalon található Youtube videók letöltésére alkalmas, hanem a Youtubeon található összes állomány letöltését lehetővé teszi, legyen …

Tovább

Zseniális vagy inkább őrült ötletek? Döntsd el Te! (22 kép)

Azt mondják, a zsenit csak egy nagyon vékony hajszál választja el az őrülttől. Minden forradalmi ötlet esetében felmerül a kérdés: ez a megoldás egy briliáns vagy egy zavarodott elméjű ember fejéből pattant ki? Az biztos, hogy nem hétköznapi megoldások ezek, és jó részüknél csak tanácstalanul vakarjuk a fejünket, hogy ezek a “találmányok” félelmetesen jók, vagy egyszerűen csak félelmetesek. Nem csukódott …

Tovább

10 világváros, amely mára a felismerhetetlenségig megváltozott

A technika és az építészeti megoldások innovációjának köszönhetően, világunk legnagyobb városai rohamosabb iramban fejlődnek, mint valaha. Mi, ezt innen Magyarországról szemlélve persze kevésbé tudjuk átérezni, pedig ahol van pénz, pláne ahol van olaj, ott alig néhány évtized is elég hozzá, hogy egy átlagos kisváros óriás metropolisszá nője ki magát. Ezt az alábbi képeknél jobban, talán nem is lehetne szemléltetni… 1. …

Tovább

21 fénykép ami bizonyítja, hogy a férfiak tényleg hülyébbek, mint a nők

Férfiként persze nekem is nehezemre esik beszélni minderről, de mivel az idiotizmust kutató tudósok egy csoportja hivatalosan is állást foglalt az ügyben, ezért nincs mese, ki kell mondani az igazat. A tudósok az immáron 23 éve ,,átadásra” kerülő Darwin-díj kapcsán jutottak el ahhoz a fergeteges felfedezéshez, amit rajtuk kívül talán már mindenki tudott ezen a Földön, vagyis hogy a férfiak …

Tovább

26 kép amely megmutatja az emberi lélek erejét

Az emberi lélek hihetetlen dolgokra képes. Megannyi érzelmet élhetünk át: öröm, bánat, hála, gyűlölet…Rengeteg sorssal, emberi történettel találkozhatunk a nagyvilágban. Életünk hullámvasútján folyamatosan az a célunk, hogy leküzdjük az akadályokat, megbirkózzunk a nehéz időszakokkal és kiélvezzük a boldog perceket. Erről szól ez az összeállítás. Erős képek, erős emberekről, akik talán olyan dolgokat tapasztalnak meg, amelyeket mi sosem fogunk. Rég nem …

Tovább

15 ember, aki tudja mit jelent az igaz barátság

Barátság: egy szó, amely könnyen elcsépeltté válhat. Facebookon is rengeteg ‘barátunk’ van, akik lelkesen lájkolnak és írnak szülinapunkra, de az igaz barátságtól ez persze nagyon-nagyon távol áll. Még a haverok nagy része sem nevezhető annak, hiszen ki az igaz barát? Aki tényleg ott van, ha szükséged van rá. Aki akkor is ugyanúgy szeret téged, ha az élet úgy hozza, hogy …

Tovább
error: